tag:blogger.com,1999:blog-13079662379660382072024-02-06T19:06:38.195-08:00Primeval - FanFictionKaroolhttp://www.blogger.com/profile/16772241160176966428noreply@blogger.comBlogger2125tag:blogger.com,1999:blog-1307966237966038207.post-4140308248965175912016-06-04T10:38:00.002-07:002016-06-06T00:42:48.213-07:00Első fejezet - Az anomália<div style="text-align: right;">
<div style="text-align: center;">
<i><span style="color: #6fa8dc; font-size: x-small;">1. évad 1. epizód 1. rész</span></i></div>
<div style="text-align: center;">
<i><span style="color: #6fa8dc; font-size: x-small;"><br /></span></i></div>
<i><span style="color: #6fa8dc; font-size: large;">17 évvel ezelőtt…</span></i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><br /></i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Én is olyan voltam, mint minden öt éves ebben a korban. Akaratos, hisztis és idegesítő. Persze ezeket akkor még nem vallottam volna be magamnak, hiszen még azt se tudtam nagyon, hogy mit jelentenek ezek a szavak. Most már viszont bánok minden olyan pillanatot, amikor a szüleimmel kiabáltam, és hisztiztem. Így volt ez azon a napon is, amikor elkezdődtek a változások.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Fiona! Szállj be a kocsiba! – szólt rám anya.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Nem akartam szót fogadni, így inkább gyorsan felfutottam a lépcsőn a szobámba.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Fiona! – kiabált anya, a hangja remegett az idegességtől.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Minden nyáron el szoktunk menni a kis vidéki víkendházunkba legalább egy hétre nyaralni. Jól szoktam magam ott érezni, de tavaly történt valami, ami megijesztett, és azóta nem akarok oda többé vissza menni.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Hallottam, anya lépteit a lépcsőn, így gyorsan bebújtam a szekrényembe. Mikor kinyílt a szoba ajtaja összehúztam magam, és még levegőt is alig mertem venni. Becsuktam a szemem, és teljesen máshol találtam magam. </i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Most is egy szekrényben voltam, azonban, ez a szekrény nem fehér volt, hanem fekete. Anya hangját felváltotta valami más, amit akkor még nem tudtam megfogalmazni. Azonban most már tudom, hogy mi volt az. Lihegés. Egy olyan állat lihegése, aki még akkor se tudna halkan levegőt venni, ha akarna. Még jobban összehúztam magam. A szívem a torkomban dobogott, a fejem zúgott, és éreztem, hogy a könnyem patakokban folyik. Egy hatalmas üvöltés rázta meg a szekrényt, én meg felsikoltottam.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Hirtelen valami megragadott, és kirángatott a szekrényből.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Fiona! Kicsim! Semmi baj! Itt vagyok! – hallottam anya hangát, de nem tudtam felfogni, hogy mit mond.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Pár perc múlva azon kaptam magam, hogy a kocsiban ülök, szorosan becsatolva a biztonsági övvel. Az öcsém, Alex mellettem aludt a gyerekülésben. Olyan békés volt, hogy ha ránézek el se tudtam volna képzelni, hogy vannak a világon rossz dolgok. Anya időnként hátranézett rám, a szemöldökét összehúzta az aggodalomtól, majd mikor kiértünk a városból apához fordult.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nem kéne elvinni egy pszichiáterhez? </i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hidd el nekem Melinda, hogy felesleges. Én is ilyen voltam az ő korában! – mosolygott rá apa.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Te is sikítozni kezdtél minden ok nélkül? – vonta fel anya a szemöldökét, és felém fordult.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Mikor észrevette, hogy őket nézem, rám mosolygott.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hát… - kezdte apa idegesen. – Nem, de az ő korában ez normális. Ilyenkor a leghisztísebbek.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nem hiszem, hogy ez egy hiszti roham volt. – fordult vissza anya kételkedve. – Olyan volt, mintha megijedt volna valamitől.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Majd kinövi. – mondta apa egy vállrándítás kíséretében, mintha meg se hallotta volna azt, amit anya mondott.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Ő mindig is ilyen volt, már amennyire emlékszek. Nem vett komolyan semmit, minden dolog felett átsiklott, és nekem aztán meg végképp nem hitt. Soha.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Mikor megérkeztünk a házhoz, anya odalépett az ajtómhoz, és kinyitotta. Leguggolt, így az arcunk egy szinten volt.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Jól vagy, kicsim? – a hangja lágy volt, annyira, hogy majdnem elmondtam neki mindent, de nem tehettem, mert megígértem, hogy soha nem beszélek arról, amit láttam, így csak bólintottam. </i><br />
<i></i><br />
<a name='more'></a></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: right;">
<i><b><span style="color: #3d85c6; font-size: large;">Napjainkban…</span></b></i></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A kávém kihűlt, mire elolvastam az újságot, figyelve minden apró részletre. Belekortyoltam, de azonnal vissza is raktam az asztalra, az újság mellé. Ma nem írt semmi szokatlan, megmagyarázhatatlan dologról, ezért számomra már el is vesztette az értékét. Az ilyen napokon szoktam elgondolkozni azon, hogy minek is veszem meg mindig, aztán eszembe jutnak azok a napok, amikor viszont találok benne valamit, az az izgalom, amikor kideríthetem, hogy igaz-e és hogy mi áll a háttérben. Külső szemmel olyan lehetek, mint egy őrült, aki imádja a természetfelettit. De lehet, hogy az őrült része igaz. A természetfeletti nem, hiszen az, amiben én hiszek, nem lehet természetfeletti, hiszen maga a természet alkotta.</div>
<div style="text-align: justify;">
Kiöntöttem a hideg kávémat a lefolyóba, majd egy hatalmas sóhajtás kíséretében elmostam a bögrét. Arra már nincs időm, hogy csináljak magamnak egy másikat, ezért egész nap olyan leszek, mint egy élőhalott. </div>
<div style="text-align: justify;">
Épp a hálószobámba tartottam átöltözni, amikor megszólalt a telefonom. Gyorsan felkaptam az asztalról, és fogadtam a hívást.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Van valami? – szóltam bele.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Neked is jó reggelt, drágaságom! – köszönt Ed a vonal túlsó végén.</div>
<div style="text-align: justify;">
Edward Fulton az egyetlen és egyben a legjobb barátom. Csak neki beszéltem a felfedezéseimről, és csak ő ismeri a múltamat. Még az öcsém se tud annyit rólam, mint Ed. Öt évvel ezelőtt találkoztunk, amikor az egyik újságban írt furcsaságnak a kinyomozásán dolgoztam.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Bocsánat, csak már nem bírom a feszültséget! – mondtam, miközben beléptem a szobámba, és oda álltam a szekrény elé. – Kezdjük, előröl! Szia, Ed, hogy érzed magad?</div>
<div style="text-align: justify;">
Mit vegyek fel? – gondolkoztam magamban, ami miatt csak a végét hallottam annak, amit a legjobb barátom mondott.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>…és te?</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Remekül. – próbáltam derűsnek tűnni, de nem ment.</div>
<div style="text-align: justify;">
Elővettem egy blúzt meg egy farmert, és ledobtam őket az ágyra.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Megint nem figyeltél rám. – sóhajtott egy nagyot Ed a vonal túlsó végén. – De mindegy, hagyjuk!</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Honnan tudod, hogy nem figyeltem rád? – kérdeztem meglepetten. – Bekameráztad a szobámat?</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nem, persze hogy nem! – azzal a gyorsasággal mondta, amitől az embernek a fejében megfordul az, hogy, nem mond igazat.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Várj egy picit, kihangosítalak!</div>
<div style="text-align: justify;">
Meg se várva a válaszát kihangosítottam a telefont, és leraktam az ágyra, a ruháim mellé.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nos, honnan tudtad, hogy nem figyeltem?</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Csak mert azt mondtam, hogy ’Épp most ette meg a lábam egy T-rex, és te?’.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Bocsánat, Ed, de nem vagyok jó formában. Érzem, hogy valami készül, és minden reggel egyre rosszabb, amikor nem találok semmit az újságban. Kezdem úgy érezni, hogy az egészet csak én találtam ki, és nem is léteznek kapuk, amik más időbe visznek. Mellesleg pocsék humorod van.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>És ha azt mondom, hogy találtam valamit?</div>
<div style="text-align: justify;">
Épp a farmeromat vettem fel ennél a mondatnál, és megakadtam útközben.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hogy mi? Mit találtál? – a hangomból sugárzott a várakozás, és a boldogság.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Egy étteremben a város közepén, történt egy gyilkosság. – pár pillanatig elhallgatott, csak mert tudta, hogy ilyenkor nagyon izgatott vagyok. – Elsőre semmi szokatlant nem fedeztem fel a cikkben. Egyszerű gyilkosságról írnak, de egy másik oldalon azt olvastam, hogy a nőt darabokra tépte valami.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Tudod, hogy ez még nem bizonyít semmit. Lehetett az akár egy kóbor, veszett kutya is. – nem akartam elhinni, hogy két hónap után végre felbukkant valami. Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Fiona, ne legyél már ennyire negatív! – szólt rám Ed, olyan hangsúllyal, amit a gyerekek fegyelmezésénél szoktak használni. – Ráadásul még végig se mondtam.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Sajnálom! Folytasd!</div>
<div style="text-align: justify;">
Időközben teljesen felöltöztem, össze pakoltam a táskámat, elővettem a dzsekimet, felvettem a telefonomat és elindultam az ajtó felé. A lakásom nem volt egy modern, a magazinból kimásolt hely, de imádtam, mivel teljesen az enyém volt. Kiskorom óta ez az egyetlen, amit a sajátomnak mondhatok, amiért meg dolgoztam.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Egy szemtanú azt állítja, hogy látott egy fényes valamit - csak hogy az ő szavait használjam –, és abból a bizonyos valamiből egy tigrisszerű állat szaladt ki.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Kamu. – mondtam azonnal. – Ha egy tigrisszerű állat, ami véleményem szerint egy kardfogú tigris lenne, kiszaladt volna a kapun, akkor ő már nem élne.</div>
<div style="text-align: justify;">
Bezártam magam mögött az ajtót, és elindultam lefelé a lépcsőn. Magas sarkúm fülsiketítően törte meg a csendet a kihalt lépcsőházban.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Neked újságírónak kéne menned. A szemtanút maghallgató újságíró is pont ezt kérdezte, mire a pasas azt mondta, hogy elbújt a vécében, és onnan látta az egészet.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ez akkor is sántít. – húztam el a számat.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Fiona! – sóhajtott fel Ed, és lelki szemeim előtt megjelent, hogy a fejét fogva dől hátra. – Reménytelen vagy!</div>
<div style="text-align: justify;">
Felsóhajtottam, majd kinyitottam a bejárati ajtót, miközben elmentem egy ismeretlen férfi mellett, aki velem ellenkező irányba tartott.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Na, jó! Melyik az az éterem? – adtam be a derekam, egyrészt, mert reménykedtem, hogy igaz legyen, másrészt mert sose bocsátottam volna meg magamnak, hogy ha nem nézek utána.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Az Izland királynője.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ohh, ott még nem voltam. Nem akarsz elvinni? – a hangom több volt a könyörgés, mint a kérdő hangsúly.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ööö… az egy nagyon drága hely. – mondta meglepődve Ed.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Na, kérlek! – könyörögtem tovább.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Jó, de a te kajádat te fizeted. – adta meg magát.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Illúzió romboló vagy. – sóhajtottam. – Oké. Nyolcra értem tudsz jönni?</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ott leszek.</div>
<div style="text-align: justify;">
Bontottuk a vonalat, és így végre elindulhattam dolgozni.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Sokan úgy gondolják, hogy egy könyvtárban dolgozni unalmas, pedig ez nem igaz. Pláne nem egy olyan embernek, mint én. Mivel, a könyvtárban nem csak könyvek vannak, hanem régi újságok is, amik remek kutatási alapot szolgálnak egy olyan embernek számár, mint én. Már az egyetem alatt is itt dolgoztam, és mikor sikeresen levizsgáztam, felvettek ide állandó műszakban. Lassan már öt hónapja dolgozok itt, és ez alatt az idő alatt rengeteg dolognak utána tudtam járni, és sok új mindent megtudtam.</div>
<div style="text-align: justify;">
Mikor beléptem az épületbe, megcsapott a benti levegő melegsége, ami kellemesen átjárta a végtagjaimat. A kinti hideghez képest, ez maga volt a paradicsom. Január elején jártunk, és London épp most vészelt át egy hatalmas havazást, amitől az utcákon még mindig látszódott az itt maradt fehérség, és a megolvadt hólé beborította az utakat. Egyszóval, képtelenség volt úgy kimenni az utcára, anélkül hogy ne legyél latyakos.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Jó reggelt, Emma! – köszöntem a középkorú portásnak.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Jó reggelt, Fiona! Hogy vagy?</div>
<div style="text-align: justify;">
Emma volt a portások legjobbika. Mindig mindenről tudott, precízen megtervezett mindent, és ami a legfontosabb, tudta kezelni a nehéz helyzeteket is. A minap egy csapat tinédzser látogatta meg a könyvtárat. Hangoskodtak, a könyveket szanaszéjjel hagyták, és elkezdtek piszkálni egy velük egyidős, szemüveges fiút, akiből csak úgy sugárzott az a tipikus, „könyvmoly vagyok, gyere és piszkálj” kisugárzás. Mikor meghallottam a szekálódásokat, azonnal elindultam feléjük, azonban Emma hamarabb ért oda. Pár szóval elintézte a fiatalokat, akik meg se bírtak szólalni, látva Emma magabiztosságát, és erőteljes kisugárzását. Pluszba mondott még nekik egy-két „kedves” szót, amitől padlót fogtak, és majdnem úgy kellett őket felvakarni. </div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Remekül. – feleltem, miután kigomboltam a kabátomat. – Ismét egy nap a paradicsomban. És te, hogy vagy?</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ne is kérdezed! A fiam akkor ért haza, amikor nekem fel kellett kelnem. Olyan részeg volt, hogy úgy esett be az ajtón. – sóhajtott egy nagyot, és összeráncolta a homlokát. – Azóta ilyen, amióta az apja elment.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Majd minden rendben lesz vele. – mondtam egy biztató mosoly kíséretében.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Remélem, bár ezt csak te hiszed így.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Bízzál benne, hidd el, hogy csodákra képes. – mosolyogtam Emmára.</div>
<div style="text-align: justify;">
Elköszöntem, és elindultam a pult felé.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Aznap nem sok mindent csináltam. Elpakoltam pár, elől hagyott könyvet, elintéztem a kölcsönzéseket, megírtam, és elpostáztam néhány figyelmeztetést, valamint utána néztem a kardfogú tigrisnek. Semmi érdekesett nem találtam róla, csak annyit, amit eddig is tudtam. Aztán utána néztem az étteremnek is. Igaza volt Ed-nek, nagyon drága, és előkelő hely. Csodálkozni fogok, hogy ha lesz szabad hely. Ilyen helyeken, már jóval előre leszokták foglalni az asztalokat. Abban bíztam, hogy a gyilkosság miatt kevesebben akarnak majd arra a környékre menni, bár azt az évek alatt megtanultam, hogy ez az embereket nem tartja vissza semmitől.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Szia! – jött egy tétova köszönés a pult másik oldaláról.</div>
<div style="text-align: justify;">
Olyan egy óra lehetett, ugyanis éppen ettem. Persze titokban, hiszen a könyvtárban nem szabad enni, viszont a főnököm meg nem enged ki ebédezni, mert akkor nincs senki, aki vigyázzon a könyvekre.</div>
<div style="text-align: justify;">
Felpillantottam, és azt a srácot láttam meg, akit máskor szekáltak. A feje vörös volt, rágta a száját, és egyik lábáról a másikra állt, ebből kitaláltam, hogy kellemetlenül érzi magát. Sötét barna haja volt, és zöld szeme. Nem rossz kombináció. Ha levenné azt az idióta szemüveget, elég helyesen nézne ki.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Szia! – mosolyogtam rá bíztatóan. – Miben segíthetek?</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Én… én csak azt szeretném megkérdezni, hogy hol találhatóak az őslényekről szóló könyvek. – olyan halkan mondta, hogy közelebb kellett hajolnom, ha meg akartam érteni.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Gyere utánam, megmutatom.</div>
<div style="text-align: justify;">
Kiléptem a pult mögül, és elindultam a sorok között. Hátra néztem, hogy megbizonyosodjak róla, hogy követ. Ott jött mögöttem.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Egyébként hogy hívnak? – próbáltam beszélgetést kedvezményezni.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Jeremy. – vágta rá rögtön, mintha már várta volna a kérdést.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Én Fiona vagyok. – mosolyogtam rá.</div>
<div style="text-align: justify;">
Eleresztett egy gyenge mosolyt, majd szó nélkül jött utánam. Mikor odaértünk a megfelelő polcsorhoz, megálltam.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Itt vannak azok a könyvek, amik hasznosak lehetnek. – mutattam körbe. – Én viszont most vissza megyek a pulthoz, mert a főnököm ideges, ha meglátja, hogy nem vagyok ott.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Köszönöm. – mondta most már egy erőteljesebb mosoly kíséretében.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nincs mit. – mosolyogtam vissza rá, és visszamentem a pulthoz.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mit tervezel estére? – kérdezte Emma, amikor bezártuk a könyvtárat.</div>
<div style="text-align: justify;">
Elképzeltem, hogy hogyan hangozna, ha azt mondanám, hogy ’Semmi különöset. A szokásos. Olyan dolog után kutatok a legjobb barátommal, ami után nem lenne szabad.’ De ezt nem mondhattam.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Elmegyek vacsorázni, Ed-del. – válaszoltam inkább.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Na, végre! – kezdett örvendezni. – Mindig is éreztem, hogy ti egyszer összefogtok jönni!</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Emma! – szóltam rá, mielőtt teljesen belelovalná magát. – Mi csak barátok vagyunk! Nem értem honnan veszed, hogy járunk.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hidd el nekem, Fiona. Én megérzem az ilyen dolgokat. – rám kacsintott, majd elindult haza.</div>
<div style="text-align: justify;">
Néha elgondolkozok azon, hogy vajon csak Emma fiának tett rosszat az, hogy elment az apja, vagy Emma is megsínylette a dolgot. Lehet, hogy erre soha nem fogok rájönni.</div>
<div style="text-align: justify;">
Már kezdett sötétedni, amikor haza értem. Első utam a hűtőhöz vezetett. Szeretem ezt a munkát, csupán csak azzal van gondom, hogy nem ehetek eleget. Összeütöttem egy kis kaját, amitől nem fog korogni a gyomrom, de nem lakok jól, így majd az étteremben is tudok enni.</div>
<div style="text-align: justify;">
Amikor végeztem, a mosogatással nem foglalkozva, elmentem készülődni.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Pontban nyolc órakor megszólalt a csengő. Ed mindig pontos, azonban én cseppet se vagyok az. A sminkkel egyáltalán nem végeztem, sőt el se kezdtem.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Szia! – köszönt Ed vigyorogva, amikor kinyitottam az ajtót. – Ezt neked hoztam.</div>
<div style="text-align: justify;">
Azzal a kezembe nyomott egy nagy csokor virágot. Meglepődtem, ezért majdnem elestem a hirtelen felém áramló virágillat miatt. Akkora volt a csokor, hogy nem láttam tőle a legjobb barátomat.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ezt miért kaptam? – kérdeztem nevetve, miközben óvatosan elindultam a nappali felé, ahol a vázákat tartottam.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nem tudom. – válaszolta, miközben becsukta az ajtót, amit persze nem láttam, csak hallottam. – Megláttam, és eszembe jutott, hogy illik hozni valamit.</div>
<div style="text-align: justify;">
Beértem a nappali, és leraktam a virágot az asztalra. Engedtem vizet a vázába, és beleraktam. Ezek után néztem csak Ed-re, aki utánam jött. Kivételesen elég elegáns volt. Már ha a fekete farmert, és az ugyanolyan színű dzsekit annak lehet tekinteni, de nála ezt jelenti az elegáns szó.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Látom puccba vágtad magad. – vigyorogtam rá, miközben elindultam a hálószobám felé.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Milyen szó az, hogy ’puccba’? Ilyen szót senki nem használ. – jött utánam.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Dehogy nem. Most. Én.</div>
<div style="text-align: justify;">
Leültem a smink asztalhoz, és elkezdtem magam kisminkelni, közben a tükrön keresztül ránéztem. Szokásos őrült vagyok, ne szólj hozzám kisugárzása most valahogy nem volt meg. Fekete haja nem állt szanaszéjjel, a szemében nem csillogott a monitor képernyője. Olyan volt, mintha nem is Ed állt volna mögöttem.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mi az? – rángatott ki a gondolataimból.</div>
<div style="text-align: justify;">
Most vettem észre, hogy már egy ideje őt bámulom.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Megváltoztál. – folytattam a sminkelést.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Te meg nem. Még mindig rád kell várni.</div>
<div style="text-align: justify;">
Rámosolyogtam, és rájöttem, hogy legbelül ő még mindig az az Ed, akit én ismerek.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Sajnálom, de nincs szabad asztal. – mondta felsőbbséges hangnemmel a pincér, amikor odaálltunk elé.</div>
<div style="text-align: justify;">
Még egyetlen egy szót se mondtunk, még csak nem is köszöntünk, és már rögtön azt kapjuk, hogy „nincs szabad asztal”. Igazán udvarias egy pincér.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Magának is jó estét, uram! – villantottam rá egy álmosolyt.</div>
<div style="text-align: justify;">
A pincér alaposan végig nézett rajtunk, és amikor végzett elhúzta a száját. Felment bennem a pumpa, és legszívesebben behúztam volna neki, de nem volt arra szükségem, hogy egy estét a rendőrségen töltsek. Azoknak az időknek vége.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Jó estét. – köszönt vissza nem túl nagy lelkesedéssel. – Miben segíthetek? Elnézést a viselkedésem miatt.</div>
<div style="text-align: justify;">
Látszott rajta, hogy nem igazán sajnálja, és ez kezdett felidegesíteni. Félig kopasz fejével, és igényesen vasalt öltönyében úgy festett, mint egy másnapos pingvin. Ed látta rajtam, hogy kezdem elveszíteni az önuralmamat, ezért gyorsan közbe szólt.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ha nincs szabad asztaluk, akkor keresünk inkább egy másik éttermet, ugye, Fiona? – megfogta a karomat, és kényszerített arra, hogy a szemébe nézzek.</div>
<div style="text-align: justify;">
Láttam benne valamit, amitől bólintottam, és a másik pillanatban már az étterem előtt álltam, ahol tombolt a hideg szél. Bár nem fáztam, ugyanis fűtött belülről az elfojtott indulat, és a harag.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>És most mi lesz? – fordultam Ed felé, aki még mindig a karomat szorongatta, mintha attól félt volna, hogy elfutok, vagy vissza megyek és felpofozom a pasit. – Hogy fogjuk megtalálni az anomáliát?</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Az anomália már nincs itt. – mondta Ed egyszerűen. – Ha itt lenne, akkor a kormány nem engedte volna, hogy kinyissák az éttermet.</div>
<div style="text-align: justify;">
Logikus.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Akkor mit csináljunk?</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Természetesen bemegyünk. – mondta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.</div>
<div style="text-align: justify;">
Meg se várta, hogy hogyan reagálok, csak elindult az étterem melletti sikátorban. Mire észhez tértem, és utolértem, már a hátsó bejárati ajtót vizsgálta.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Szóval megint kezdődik? – kérdeztem izgatottan, teljesen megfeledkezve a pincérről.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ez csak egy betörés. – motyogta, miközben elővett a zsebéből egy hajcsatot.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mindig ezzel kezdődik. – mondtam szigorú hangon, de közben mosolyogtam.</div>
<div style="text-align: justify;">
Mindig izgatott lettem, amikor tilosban jártam, már egész kicsi korom óta, így nem csoda, hogy a rendőrségnél van egy jó vaskos aktám. Meg hát, ha az embernek olyan hobbija van, mit nekem, akkor meggyűlhet a baja a törvénnyel. Időközben Ed kinyitotta az ajtót, és előre ment, én meg azonnal követtem.</div>
<div style="text-align: justify;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiRzb1Q51SkqdcXy7KK5QK4RDNirnVnQWJ7vfvL7t9pk4jIx_i3v0_us1nJGfRec7F3795ngBN1BhQg9ExpqmwN1RCUPpXBpSR-sq4F9TFE5Zg5m2XSpkw3c-Y0f0S7_7XnASEakZFwKM7x/s1600/3._Hospital_Permian-Present_Anomaly.png" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" height="160" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiRzb1Q51SkqdcXy7KK5QK4RDNirnVnQWJ7vfvL7t9pk4jIx_i3v0_us1nJGfRec7F3795ngBN1BhQg9ExpqmwN1RCUPpXBpSR-sq4F9TFE5Zg5m2XSpkw3c-Y0f0S7_7XnASEakZFwKM7x/s200/3._Hospital_Permian-Present_Anomaly.png" width="200" /></a>Egy raktárszerűségbe léptünk be, ahol szerencsénkre nem volt senki, azonban volt ott valami, amit azonnal kiszúrtunk. Egy embermagasságú, fehéren villogó, kör alakú kapu. Kapu egy másik időbe. Egy anomália.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Megcsináltuk! – mondtam Ed-nek, aki a döbbenettől megmeredve bámulta az anomáliát. – Találtunk egyet!</div>
<div style="text-align: justify;">
Amint befejeztem a mondatot, olyan erővel vágódott ki a hátsó ajtó, amit becsuktam magam után, hogy felsikítottam. Egy csapat fekete ruhába öltözött fegyveres férfi lepte el a raktárt, minket teljesen a falhoz nyomva.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
Blair Tonkinhttp://www.blogger.com/profile/00806648168813996128noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-1307966237966038207.post-91011150338231124322015-08-15T05:31:00.001-07:002016-06-04T10:02:24.973-07:00Bevezetés<div style="text-align: justify;">
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgSS1Zz1K4hvWn72rwlbhJbvU4D8br8X29edZjm6D9fZYOwyLuKMClP2nJ-Ij63dBKq5vvA525P-Gm3tMBxS3ClmVxZz1ACioSvdSaje-RxrAubptPre_zMo_X-EG9szYXlpgWJphm6lZ7S/s1600/kb.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="200" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgSS1Zz1K4hvWn72rwlbhJbvU4D8br8X29edZjm6D9fZYOwyLuKMClP2nJ-Ij63dBKq5vvA525P-Gm3tMBxS3ClmVxZz1ACioSvdSaje-RxrAubptPre_zMo_X-EG9szYXlpgWJphm6lZ7S/s400/kb.png" width="400" /></a></div>
<br />
Mindenkinek az életében van egy olyan pont, amikor gyökeresen megváltozik az élete, és ez ellen nem tehet semmit. Azonban amíg eljutsz addig a pontig, rengeteg kisebb változással kell szembenézned, így amikor vissza tekintesz a múltadra az a kérdés ugrik be, hogy ’Az tényleg én voltam?’, vagy ’Hogyan élhettem akkor úgy?’.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Az én életemben az első kisebb változás öt éves koromban történt. Nem fogom így gyorsan ledarálni, hogy mi történt, minden részletesen el fogok nektek mondani, mert jogotok van tudni. Úgy gondolom, hogy kellő képen meg tudjátok emészteni a most kiderülő dolgokat. Hiszek az emberekben, és az ítélő képességükben. Lehet, hogy ez fog a sírba vinni?!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A nevem Fiona Withmore, 22 éves vagyok, a szakterületem a dinoszauruszok viselkedése és egy olyan helyen dolgozok, amiről te még biztos nem hallottál. Olyan emberekkel, akik közelebb állnak a hős titulushoz, mint a normális, hétköznapi emberhez. Nap mint nap, azért küzdenek, hogy megmentsék az embereket, az őket fenyegető veszélyektől.<br />
<br />
Én is csatlakoztam ehhez a csoporthoz, bár őszintén megvallva az én célom nem csak az emberek megvédése. Ki akarom deríteni, hogy a családomnak mi köze van ehhez az egészhez, és hogy miért vonzom (szó szerint) a bajt.</div>
<div style="text-align: justify;">
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<br /></div>
Az idegen szavak elmagyarázását, valamint a „lényeket” a <a href="http://primeval-ff.blogspot.hu/p/szotar.html">Szótár</a> oldalon találod. A <a href="http://primeval-ff.blogspot.hu/p/szereplok.html" target="_blank">szereplők</a> folyamatosan bővülnek, amint az írással ahhoz a részhez érek, ahol felbukkannak.<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://www.facebook.com/pages/Primeval-FanFiction/1048323135178942" target="_blank"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjTTJ04IeS4TC_n5ZNn-iqZrUx44jfHR28aHOMlQx-8Bqu9Htjy0DvAVEb7hCCHOuJxjrKrnscoYOTJXCk7MuO8yeQd1M8QzHm0ghDJ3QGOI8rHdZPtxT04yeprkAGechSA71TgFqfOVDUO/s1600/fb.png" /></a></div>
</div>
<div>
<div style="text-align: justify;">
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
</div>
</div>
Karoolhttp://www.blogger.com/profile/16772241160176966428noreply@blogger.com4